Elindult az EGYKERÉK TRAINING!
LÉLEGZETELÁLLÍTÓ STUNT RIDER SHOW AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
LÁTVÁNYOS SHOW-ELEMEK ÉS HIDEGRÁZÓS MUTATVÁNYOK PROFESSZIONÁLIS MÓDON
magamról
10 éves koromban tanított meg báttyám motorozni egy Rigával. Nem sokkal később láttam egy stunt riding bemutatót az akkori példaképeimmel. Kezdetben önmagam szórakoztatására gyakorolni kezdtem a Rigával. Pár hónap gyakorlás után megtanultam egykerekezni, de ezt a Riga már nem birta.
Majd 150-es Mz Etz-vel folytattam amivel már komolyabb gyakorlatokat is elsajátítottam.
Szüleim támogatásával megszereztem életem első nagy motorját egy 2006-os Honda CBR 600RR amit sajátkezűleg átépítettem és amivel már komolyabban szinten tudtam gyakorolni.
2012-ben Div.II. kategóriában az összes fordulót megnyerve Magyar bajnok lettem.
Azóta Div.I. (profi) kategóriában indulok a Magyar bajnoki fordulókon és nemzetközi Európa bajnokságokon.
Show rendelés
Ha egy extra show-elem még hiányzik a rendezvényedre, vagy élményt szereznél látogatóidnak, akkor a Stuntrider show egy remek választás. Legyen szó akár kicsikről, akár nagyokról, sőt, akinek nem szívügye a motorozás, azok is élvezettel figyelik a mutatványokat, mely sok esetben még a legtöbb motoros számára is elképzelhetetlenek. A Stuntrider show biztos siker!
Egykerék Tréning
Tanulj meg egykerekezni, teljes biztonságban!
Ha szeretnél biztonságos körülmények között megtanulni egykerekezni egy profi Stunt Rider versenyző segítségével, akkor itt a helyed! Akkor is jöhetsz bátran, ha még sosem próbáltad az egykerekezést, mert a tréning egy speciális motorral történik, amellyel nem lehet elesni. Így sokkal könnyebben meg tudod tanulni, hogy miként vedd fel egykerékre a motort, milyen érzés amikor feljön az eleje, hogyan kell játszani a gázzal, milyen pozícióban legyen a tested, hogyan adagold a hátsó féket, stb stb.
Mindezt anélkül, hogy a saját motorodon kellene gyakorolnod, amelyen egy sérülés sokkal-sokkal többe kerül, mint egy ilyen tréning részvételi díja. Egy tréning félnapos, van délelőtti és délutáni, Pécsen 17.00-tól munka utáni képzés is elérhető.
Időtartama: 4 óra (bruttó 5 óra mindennel együtt.)
Az a tapasztalat, hogy ennyi idő alatt a tréning végére mindenki alaposan elfárad fejben is és fizikailag is!
Tréning lényege:
Egykerekező kocsival kezdetben kiváltjuk a motor irányítását és csak a motor kezelésével foglalkozunk. Miután megtanuljuk helyesen kezelni a kuplungot, gázt illetve a hátsóféket, elhagyhatjuk az egykerekező kocsit és foglalkozhatunk a motor irányításával.
A tréning díja: 50.000 Ft
Az ár tartalmazza:
– az átfogó elméleti és gyakorlati tréninget
– személyre szabott, tehát a te tudásszintednek megfelelő oktatást
– rengeteg gyakorlást, és közben folyamatosan hasznos tanácsokat, visszajelzéseket hogy a lehető legtöbbet tudj fejlődni
– az egykerekező gép használatát, a használatból eredő amortizációját
– a pálya bérleti díját
Privát Tréning:
Ha nem alkalmas az általam kihirdetett tréning időpont, vagy szeretnél a saját baráti társaságoddal tréningelni
min. 3-4 fő esetén kérhetsz saját időpontot.
Következő tréning időpontjai:
Augusztus 31. – Kakucs-Ring – Délelőtt 9-13h
Augusztus 31. – Kakucs-Ring – Délután 14-18h
Szeptember 2. – Pécs – Délután 14-18h
Jelentkezés
A jelentkezés után válasz e-mailben minden fontos információt elküldök!
Elérhetőségek
+36 30 588 5826
batorzoltanstunt@gmail.com
Impresszum
A Szolgáltató adatai
Cégnév: Bátor Motorsport Egyesület
Székhely (postai cím is): 7940 Kodolányi János utca 2/B 1.em. 7.a.
Adószám: 19356529-1-02
Telefonszám: +36 30 588 5826
Elektronikus levelezési cím: batorzoltanstunt@gmail.com
Tárhelyszolgáltató adatai:
Cégnév: Rackhost Zrt.
Székhely: 6722 Szeged, Tisza Lajos körút 41.
Postacím: 6722 Szeged, Tisza Lajos körút 41.
ügyfélszolgálat telefonszáma: +36 1 445 1200
ügyfélszolgálat elektronikus levelezési cím: info@rackhost.hu
Website tartalmi szerkesztőjének adatai
Cégnév: Bátor Motorsport Egyesület
Székhely (postacím): 7940 Kodolányi János utca 2/B 1.em. 7.a.
Ügyfélszolgálat telefonszáma: +36 30 588 5826
Ügyfélszolgálat elektronikus levelezési cím: batorzoltanstunt@gmail.com


















